Page 27 - aprilis
P. 27
centiméteres antennát kint hagyjak, éppen ellen- lesüllyed a víz alá, majd visszajön. Természetesen nem
kezőleg, hiszen ha azt akarjuk, hogy az akasztásnak kell megmagyaráznom miért van az, hogy ha a hal rá-
valóban hatása legyen, kapás után 4-5 másodperces harapott a csalira akkor a waggler biztosan nem tűnik
várakozásra van szükségünk. Arról a pár másodper- fel újra!
ces késleltetésről beszélek, amelyről bármelyik hor- Érdekesnek találtam, hogy az én kapásaim mind
gász be tud számolni, akár élő vagy akár élettelen 30-40 méterre jelentkeztek a parttól. 25 méteren
halat használ csaliként. Ezt az időt is be kell osztani: belül egyetlen kapásom sem volt! Továbbá volt sze-
ha túl rövidre hagyjuk, a horog nem akad be ren- rencsém tapasztalni azt is, hogy a pergetőhorgászok
desen a hal szájába, viszont ha túl hosszú, akkor a által emlegetett sügerek bandába verődése nem-
csali túl mélyre hatolhat és az így megsérült halat csak üres beszéd. Ha a horgásznak van szerencséje
nem lehet már visszaengedni, nem gyakorolhatjuk a beletrafálni egy ilyen bandába, egyik halat a másik
„fogd meg és engedd vissza” fogalmát. Éppen ezért után foghatja ki. Nincs másra szükségünk, mint egy
választottam azt a változatot, amelyben az antenn- a szemben lévő parton kinézni egy viszonyítási pon-
ám 5 centire kiemelkedik a vízből, ráadásul fekete tot, amely függvényében újra és újra egyazon hely-
színűt (igazából filctollal festettem be), hogy a leg- re tudjuk visszadobni a szerelékünket. Jómagam a
jobb kontrasztot adja. három és fél órás horgászpartim alatt (13:00 -16:30)
egy tapodtat sem mozdultam a kezdeti helyemről.
AZ AKCIÓ! Eredetileg az volt a terv, hogy le-fel fogok majd járni
A széltől függően dobjuk be szerelékünket körülbelül a part mentén és úgy horgászom, de végül nem volt
40-50 méterre a parttól. 2-3 gyors csévéléssel és a bot rá szükség. Sikerült ugyanarról a helyről több irány-
spiccének elsüllyesztésével tüntessük el a zsinórt a víz- ba is horgászni és az eredménnyel maximálisan meg
felszínről, különben a felszínen maradt úgymond hasas voltam elégedve.
zsinór nem igazán tesz jót egy esetleges kapás esetén Az említett három és fél óra alatt 15 sügért sikerült
az akasztásnak, majd várunk 1-2 percet. Ha ez idő alatt kifognom. Kettő egyszerűen leakadt, hármat pedig én
nincs kapás, akkor tekerünk egyet az orsónkon, hogy engedtem el, mivel túl kicsik voltak. Összesen 10 hallal
megmozgassuk a zsinórt az aljzaton. Ez nem más, mint térhettem haza, ebből kettőnek királyi mérete volt, kö-
egy klasszikus waggleres csalogató mozdulat. Ismét rülbelül negyed kilósak voltak. Annak tudatában, hogy
várunk 1-2 percet, majd ismét tekerünk egyet és így ezek a halak nagyon ízletesek, csodálatosnak könyvel-
tovább. Azon a sikeres őszi napon a sügereim egy- hettem el a partit, hiszen remek vacsora készült belő-
harmada rögtön az első csalogató mozgásra kapta el lük. sügérhorgászat
a csalimat. A mozdulat alatt a waggler egy pillanatra Horváth Csaba
27