Page 29 - aprilis
P. 29

nem így látom a helyzetet. Vegyük például alapul a
        finomszerelékes  horgászokat,  azok  közül  is  az  úszós
        készséggel horgászókat. Ők gyakran a horgot egyene-
        sen a monofil főzsinórukra kötik, ami ugye nem ren-
        delkezik semmilyen védő bevonattal. És akkor kérde-
        zem én: fárasztás közben, látott valaki szanaszét repü-
        lő pikkelyeket? Akkor erről ennyit.
           Az  úgymond  magányos  csalis  nagy  távolságokba
        történő  horgászatkor,  vagyis  azokban  az  esetekben,
        amikor a csali mellett nem használok semmiféle PVA-
        ás megoldást, akkor mindig arra törekszem, hogy vala-
        milyen merevebb zsinórból készült előkét használjak.
        Ezt is azért teszem, hogy kiküszöböljem a gubancokat,
        melyek felléphetnek a szerelék repülése közben. Azt
        ajánlom, hogy a csali mellé tegyenek Önök is egy kis
        oldódó habot a horogra, ezzel is védve az előkét a gu-
        bancolódástól. Még a lágyabb zsinórból készült előkék
        esetében is előszeretettel használom a habot, mert a
        hab, repülés közben távol tartja a horgot a gubancgát-
        ló csőtől és az ólombetétes zsinórtól is, így nincs gu-
        banc. Hasznos dolog.
           Amikor az ólomelhagyós szerelék egy sokkmegelő-
        ző  vagy  egy  nagy  kopásállósággal  rendelkező  dobó
                                                                               r
                                                                              u
                                                                                   l
                                                                                    t
                                                                                ok
                                                                                  ö
                                                                           y h
                                                                    lő
                                                                      k
                                                                       e e
                                                                          g
                                                                A
                                                                 z e
                                                                                       s
                                                                                      s
                                                                                         l
                                                                                        e
                                                                                     é
        előtétzsinórral van kombinálva, azokban az esetekben    Az előke egy huroköltéssel
                                                                          i
                                                                   c
                                                                          k a P
                                                                       l
                                                                  p
                                                                                         sá
                                                                 a
                                                                k
                                                                        d
                                                                       ó
                                                                     o
                                                                               V
                                                                                      s z
                                                                                     ó
                                                                                   ál
                                                                    s
                                                                                A h
        soha nem használok gubancgátló csövet. Az oka az,       kapcsolódik a PVA hálós zsá- -
                                                                    k
                                                                     áh
                                                                  c
                                                                   s
                                                                 o
                                                                          , í
                                                                                       k
                                                                                      s
                                                                             y a z
                                                                        o
                                                                           g
                                                                                    o
                                                                k
                                                                         z
                                                                                 sák
                                                                                         a
                                                                                     c
        hogy amikor az előtétzsinór fölött véletlenül szakad a   kocskához, így a zsákocska
                                                                          z
                                                                           ü
                                                                        ö
                                                                         g
                                                                o
                                                                  bb
                                                                    an r
        főzsinór, előfordulhat, hogy miután az ólom elválik a   j jobban rögzül l
        klipsztől, a gubangátló cső felcsúszik egészen a főzsi-
        nór  és  az  előtétzsinór  csomójá-                                   szempont  az  ólom  elhagyása  a  hal
        ig, ott feltorlódik, mivel a csomó                                    fárasztása közben. Ezen még jobban      pontyhorgászat
        meggátolja, hogy a cső szabadon                                       úgy  segíthetünk,  hogy  a  kúpalakú
        távozzon. A megakasztott hal ma-                                      rögzítőt nem nyomjuk rá olyan erő-
        gával fogja vinni az egész hacukát,                                   sen  a  klipszre,  hiszen  minél  jobban
        ami  könnyen  belegabalyodhat                                         rányomjuk, annál nehezebben fog ki-
        valamilyen  akadóba,  ahonnan  jó                                     oldani, így nehezebben tudunk meg-
        ideig nem szabadulhat, sőt a hal                                      szabadulni  az  ólomtól  az  akadóban.
        bele  is  pusztulhat.  Ugyanilyen                                     Viszont  abban  az  esetben,  ha  PVA
        biztonsági  okok  miatt  nem  hasz-                                   zacskót  vagy  zsákocskát  is  haszná-
        nálom  az  ólombetétes  zsinórt,  a                                   lunk, akkor egy kicsit erősebben kell
        dobó előtétzsinór ral kombinálva.                                     rányomnunk a rögzítőt, annyira, hogy
           Feljebb említettem a fluorocar-                                    az ólom elbírja a zacskó vagy a zsá-
        bont, amit nagyon jól lehet alkal-                                    kocska tömegét. Az ilyenfajta horgá-
        mazni  a  klipszekkel.  Az  ólombe-                                   szatkor többször tapasztaltam, hogy
        tétes zsinór és a gubancgátló cső                                     az ólom, ha nincs kellően a klipszbe
        helyett használjunk egy 1-1,2 mé-                                     rögzítve, akkor a vízbeérés pillanatá-
        ter hosszúságú fluorocarbont. Ez                                      ban a sokkhatású ütődéstől könnyen
        a zsinórfajta majdhogynem látha-                                      kioldódik, amit az okoz, hogy az ólom
        tatlan a vízben, jól bele tud olvad-                                  előbb éri el a vízfelületet, mint ahogy
        ni a környezetébe, ami ugye nem                                       azt a PVA zacskó vagy zsákocska teszi.
        egy hátrány a nagy és félénk pon-                                     Ennek megelőzésére két módszer lé-
        tyok  horgászatánál.  Nehézségé-                                      tezik, az egyik, amit már említettem,
        nek köszönhetően, süllyedés után                                      az a rögzítő erőteljesebb rányomása
        észrevétlenül elfekszik a fenéken.                                    a klipszre, a másik pedig az, amikor a
        A  főzsinórhoz  a  fluorocarbont
                                                                                                              e
                                                                                                               l
                                                                                                            k f
                                                                                                         n
                                                                                                           e
                                                                                                        e
                                                                                                  e t
                                                                                              é
                                                                                               g
                                                                                                 r
                                                                                                é
                                                                                                       y
                                                                                         o
                                                                                                      g
                                                                                                     e
                                                                                          m v
                                                                                 n
                                                                                   -
                                                                              A
                                                                               z i
                                                                                   l
                                                                                      e ó
                                                                                         l
                                                                                    i
                                                                                     n
        dupla  Blood  vagy  dupla  Grinner                                    Az in-line ólom végére tegyenek fel
                                                                              ütközőnek egy gyorskapcsot, amely-
        csomóval kötöm, mindkét csomó                                         ü t k ö z ő n e k e g y g y o r s k a p c s o t , am e l y -
                                                                              be gyorsan és problémamentesen
        megbízható, jól teljesít.                                             b e g y o r san é s pr o blé m am e n t e s e n
                                                                              pillanatok alatt fel tudnak tenni egy
           A  dús  növényzettel  benőtt                                       pi l l an at ok al att f e l t ud n ak t e n n i e g y
                                                                              PVA zsákocskát
        vagy  akadós  vizekben  fontos                                        P V A z sák o c s k át
                                                                                                                   29
   24   25   26   27   28   29   30   31   32