Page 6 - majus
P. 6
Big-Ben nevű tükrös, aminek feltűnően nagy lógó hasa pecázik más vizeken, hogy az általa megfogott halat
van. Szokásaikról is elnevezhetik őket: így kapta a Bit- a saját egyesülete vizébe telepítse. Ehhez, hogy egy
ch-a a fordítás finoman „örömlány”- nevet egy szinte ilyen hal skalpját az övünkre tűzhessünk, igen nagy
magát védekezésül megadó ponty. Jellemző az eltö- felkészültséget, és rengeteg időt igényel. Roppant jó
kéltségükre: JIM GIBBISON, minden pontyhorgászok helyismeret, s a lehető legtöbb adattal kell rendel-
legnagyobbika, több mint 300 napig horgászott egy kezniük a kiválasztott halról. Mikor fogták legutóbb,
angol vidámpark!!! tavában az ő általa ismert, 3 ott élő milyen évszakban és időjárási viszonyok közt, milyen
napszakban kapott, milyen mélység-
ben és vízhőfokon stb. Csapatban,
vagy egyedül járt-e, milyen csalit vett
fel utoljára? Egyik sem mellékes, hisz
bármelyik figyelmen kívüli hagyása,
az eredménytelenségünket hozhatja
magával. A rendkívül precíz megfi-
gyelésekből, sok nagyjából általános
tapasztalat szűrődött le. Az elgondo-
lás, miszerint a pontyok szokásai nem
sokat változnak az idők folyamán, jó
alapot képez, az ellenük folytatott
hadjárat során. Jórészt rendszeresen
meglátogatnak bizonyos területeket,
ciklikusan, ugyanakkor és ugyanott
táplálkoznak, és mindegyikőjüknek
van egy olyan helye, ahol biztonság-
ban érzi magát. Ez a bizonyos cik-
likusság vezet oda is, hogy az évnek
pontyhorgászat www.horgaszkalandok.hu
bizonyos szakában a halak tömege
az éven belüli maximumot mutatja.
A magyar viszonyokat tekintve, ez az
időszak, valamikor november végén -
december elején következik be. Miért
is?
Magyarországon egy békéshal in-
tenzíven, kb. 6-7 oC vízben kezd táp-
lálkozni, és teszi ezt mindaddig, míg
a víz hőfoka a melegedést követően
ugyanide vissza nem tér. Ha lehető-
ségük van rá, persze táplálkoznak
ilyen hő fok alatt is, de már hidegvérű
mivoltukból és a természetes táplálé-
kuk mennyiségének csökkenésével
magyarázhatóan. A táplálék bevitel
nem jelentős. Ezt a hőfokot a magyar
vizek – mérettől és mélységtől azért
függően – kb. március elején érik el,
és tarják meg, legalább novemberig.
Tovább lépve rájövünk, hogy az át-
lagos körülmények közt, az évet kb.
Beteljesült álom márciustól végigtáplálkozó pontyok,
novemberre érik el súlyuk maximu-
pontyra. Próbálkozása sikertelen volt, de – gondolják mát. Ilyenkorra már „magára vette” a téli zsírréteget,
csak el – nem azért hagyta abba a pecát, mert nem s azt a tél folyamán továbbnövelni valószínűleg nem
fogott, hanem már teljesen az idegeire ment a környe- képes. Ilyentájt a téli hideg ellen való védekezés, még
ző zsivaj…. Ennél a szemléletnél, ha egy, esetleg kettő nem emésztett fel kalóriaezrekben mért zsírrétegeket
szezonon belül nem érkezik hír a keresett példányról, sem. Hűlő víznél, a természet is a mi malmunkra hajt-
magyarul nem fogják meg, akkor általában célpontot ja a vizet. A természetes táplálékforrások kiapadó-
változtatnak. Hitük szerint, az ilyen hosszú idő alatti si- félben, halaink pedig egyre óvatlanabbak. Tavasszal,
kertelenség, csak is a hal elhullásával vagy ellopásával jégveszte után ugyanez játszódik le, csak a halak tö-
magyarázható. Ilyen is van. Sok pontyhorgász azért mege lesz kisebb, mint késő ősszel. Beláthatjuk, az
6