Page 4 - majus
P. 4
Célkeresztben
a nagy ponty
pontyhorgászat www.horgaszkalandok.hu
A fogások számát alapul véve a kisebb halak száma
erősen meghaladja a kapitálisokét
A bojlizás elmúlt kb. 3 évtizedében mindenki nagyobbakat akarták. Nem maradt más választásuk, a
számára világossá vált: azokon a vízterületeken, túráikat kihegyezték egy-egy már előzőleg megfogott,
ahol kapitális pontyok élnek, szinte csak idő és ki- lehetőleg minél nagyobb halbecserkészésére. Tehát
tartás kérdése, a halakat kapásra bírni. Ez persze elkezdődött a szisztematikusan kiválasztott példányok
már valamelyest csökkentette a hajszálas csalizás vadászata, s az igazi cél, az egyszer már megfogott óri-
vonzerejét, mert előbb-utóbb, majdnem biztosra ások, még nagyobb súllyal való szákba vezetése lett.
vehető a pontyok érdeklődése. Persze ahogy az Nem szabad azt hinni, hogy ezek a horgászatok legjob-
is nyilvánvaló, hiába szelektív valamely szinten a ban a „megkeresni egy tűt a „szénakazalban” játékhoz
bojlizás, nem csak kizárólag kapitális hal fogható hasonlíthatóak.
vele. A fogások számát alapul véve a kisebb halak
száma erősen meghaladja a kapitálisokét. TÖBB OKBÓL SEM:
Az egyik: azokon a Ny. Európai vizeken, ahol rendsze-
Ebből adódóan alakult ki az egyik ma még – főleg ha- resen horgásznak bojlival hihetetlenül pontos adatok
zánkban – újnak mondható irányvonal. Manapság mi- állnak rendelkezésre az ott élő pontyok számáról!!! És
kor a horgászatra jutó idő egyre kevesebb, néhány hor- nagyságáról!!!
gász eltékozolt időnek vette, ha a bojlizásra szánt hor- A másik ok: ugyanezeken a vízterületeken a magyar
gászatokon egyszerűen „csak” kapitális, vagy ne adja szokásoknak megfelelő, a szó klasszikus értelmében
Isten, kisebb halak szólaltatták meg jelzőiket. Ők a leg- vett telepítés, ismeretlen fogalom. Azon ritka alkalmak-
4