Page 5 - majus
P. 5
kor, amikor a vizekbe halat tesznek, csakis és csakis az
állomány pótlása – természetes elhullás- vagy frissíté-
se miatt teszik, s persze ha lehet, nagy egyensúlyban.
Megállapíthatjuk, ha nem kerül ezerszámra, példá-
ul telepítés útján hal a vízbe, igen jól fel lehet mérni
az állományt, a fogásokra alapozva. Az adatok azért is
lehetnek pontosak, mivel a természetes szaporulat –
pontyokról lévén szó – ott is elhanyagolható. Sajnos.
Az új célú/irányú peca számára érdekes halak azok,
amelyek legalább 20-25 kg-osak, vagy az adott vízte-
rület addig ismert legsúlyosabb példányai. Persze az
is fontos, hogy a legutóbbi és az azt megelőző meg-
fogásuk közti súlykülönbség, pozitív előjelű az utóbbi
javára. Fejlődésképességük ékes bizonyítéka ez, hisz
tömegük nő, így bennük van akár az igazi rekord lehe-
tősége is. Mivel sokan pályáznak az ilyen halakra fo-
gási értékük hihetetlenül megnőtt. Ez az – elsősorban
sport – érték nemcsak abból adódik, hogy az efféle
horgászat, nagy felkészültséget, helyismeretet és ren-
geteg időt követel meg a horgásztól. Az ilyen gigászi A bojlihorgász álma,
nagyságú pontyok igencsak ritkák. Persze lehetne be- egy matuzsálem méretű hal kifogása
lőlük több is, s ez egyrészt rajtunk is múlik. Számukat
mégis a minden halban fellelhető fizikai korlát szabá- fokozott növekedéshez. Ez azt eredményezte, hogy a
lyozza. Ugyanis nem mindegyikük képes óriásira nőni, már ismert óriások megakasztása kemény vetélkedés-
és csak kevés ponty élőhelyi adottságai felelnek meg a sé fajult. Tény, hogy a fejlődőképes, jó ütemben nö-
vekvő halak egykori fogási helyén – már ami
kitudódik – szinte mindig, ki van téve a „Telt
ház” tábla. Ismerek olyan pontyhorgászt, aki
30!! Éjszakát áldozott az általa kiszemelt hal-
ra, mire fényképezőgép elé térdelhetett vele. pontyhorgászat
Ő például már jól tudta, hogy mikor és hol
várható a várt példány felbukkanása, s ezt ki-
használva pecázott. Nem szeretnék a témától
eltávolodni, de ez engem a szarvasbőgésre
emlékeztet. A vadászok évről-évre nézegetik
az ugyanarra a helyre érkező bikákat. Ezu-
tán megvárják, míg az elképzelésük szerint,
a legnagyobb koronát hordó bikát meglátják,
és csak akkor emelik fel a puskát. Az csak té-
veszme, miszerint, minél öregebb egy hal, az
annál nehezebb. Fejlődésébe keményen be-
leszól a táplálékbőség, éghajlat, betegség stb.
Több fotót is láttam egy halról, ami oda-visz-
sza, pluszba-minuszba változtatta a súlyát,
akár egy éven belül is. Ezt először 21 kg-os
tömegben fogták meg, majd egy évre rá,
több mint 24 kg-os volt már. Majd visszaállt a
súlya 21,7 kg-ra és utoljára alig több mint 18
kg-osan húzták fejére a szákot. Tehát semmi
esetre sem arányos a hal tömege, az éveinek
számával. A nagy halak azonosítását a róluk,
többoldalról készült fényképpel és videóval
végzik. Mostanában már a bognártüskére
kötött fonott zsinór – csomóval is megjelölik
egyesek a halat. Az óriásoknak aztán nevet is
adnak, általában egy rájuk jellemző tulajdon-
Nem mindegyik hal nő meg nagyra. ság alapján. Például Bulldózer egy igen erő-
Ez több mindentől is függ teljes, jól védekező hal, Quazimodó egy-egy
gerinc problémával küzdő példány, vagy a
5