Page 13 - majus
P. 13
ez mondható, mint a Spli shot, Texas, Carolina, Wacky, Az előző hagyományos módszerrel szemben, ebben az
Mojo, Drop shot stb. Ez a jelenség pedig jól magyarázha- esetben a műcsali nem a fenéken fog megállni, hanem
tó azzal a folyamatos nyomással, melyet a sporthorgá- a fenék fölött néhány centire. Az áramlatok által kivál-
szat gyakorol az amerikai vizekre. Ebben az összefüggés- tott váratlan mozgások, még jobban fokozhatják a csali
ben, napjaink horgászának sikere nagyrészt azon múlik, vonzerejét.
hogy mennyire képes finomítani módszerein, techniká-
ján. Ezen módszerekhez kapcsolódó technikai újítások ÁLDOZATMENTES FINOMSZERELÉK
sem várattak sokat magukra. Mára minden műcsali tí- Amint az látható, egy olyan módszer bemutatásához ér-
pus vezetéséhez, külön botokat ajánlanak a gyártok, sőt keztünk, melynek előnyei a mi vizeink általános jellem-
egyeseknek ez lett a névjegyük is. Ezek a módszerek, az zőiből adódóan, inkább a horizontális vezetés mellett
utóbbi időben nagyon lassan, de beszivárogtak az euró- mutatkoztak meg. Nem rejthetem véka alá, hogy azokra
pai horgászatba is. a tavakra gondoltam itt, amelyek többnyire alacsony víz-
A Drop shot módszer megjelenésével, egy olyan ver- mélységgel és iszapos mederfenékkel rendelkeznek. Ezek
tikálisan kivitelezett módszer vált ismerté a magyar vi- a paraméterek és a rendkívül gyakori horgászat nyomása,
zeken is, amellyel hat-hét méteres mélységeket is meg a siker érdekében egy igen kifinomult módszer használa-
lehetett horgászni, akár közvetlen a csónak orrából is. A tát kívánja meg. Értem ez alatt az 1-2 grammos jigfejeket,
módszer alkalmazását olyan műszaki csodák is segítik, a 0,10-es monofil zsinór és light akciójú botok használa-
mint a GPS és a halradar. Nyilván nem is lehet beszélni tát, amely alapkövetelménye az effajta horgászatnak és
úgy erről a technikáról, hogy ne emlegetnénk vele egy amely egyre népszerűbb módszer a magyar süllőhorgá-
időben az adott víz fenékviszonyait. Az amerikai hor- szok körében is. Azonban a könnyű jiggelés koránt sem
gászok azért használták előszeretettel ezt a módszert, egyszerű, igen nagy tapasztalatot követelő módszer, már
mert segítségével könnyen fel tudták térképezni a víz ami a kapás érzékelését illeti. Másrészt pedig a csali ve-
alatti környezetet, főleg akkor, amikor a fenék változatos zetése sem egyszerű feladat. Ha egy kicsit is nagyobbat
domborzati eltéréseket mutatott. emelünk a bot spiccén, a visszahulló csali nagy valószínű-
Mint a pontyhorgászat esetében is, ahol a horgászok séggel az iszapba fúródik. A harmadik említést érdemlő
jelzőeszközök (bóják) segítségével találnak vissza a bee- dolog, ami egyben hátránya is ennek a módszernek, a
tetett helyre, úgy a drop shot technika is a precizitásából műcsali jelentéktelen súlya. Az egy grammos jigfejnek,
adódóan, szintén hasonló eljárást követel meg. Képzel- hosszú másodpercek kellenek ahhoz, hogy megfelelő
jünk csak el egy nagyon aprólékos előkészületet, amely mélységbe juttassa a műcsalit, és ez elvesztegetett idő.
a víz alatti struktúrák feltérképezésével kezdődik, majd a Ezért is fontos az, hogy ha egy könnyűszerelékes mód- süllőzés
megfelelő helyek (padkák, medertörések, tartások) bó- szert választunk, mindig legyen egy tartalék fegyverünk,
jákkal való bejelölésével folytatódik. A drop shot techni- a médium kategóriás (7-16 g) skálatartományból is.
ka kivitelezése úgy történik, hogy a csónakkal a kijelölt Egy negyedik tudnivaló, amiről nem árt említést ten-
zóna szélén tartózkodunk, és onnan dobáljuk meg a jel- ni, az a finomszerelékes pergetőhorgászat legnagyobb
zett területet. Az ólom a horgász által kiaknázásra be- ellensége, a szél. Szinte lehetetlen egy olyan módszerrel
jelölt helyen kezd el mozogni, majd a műcsali mozgása szélben horgászni, melyben a kapásérzékelés nagy része
egészen a csónak alá tereli a végszereléket, ahol nem áll a vizualitáson alapszik. A szél könnyen belekapaszkodik
le a játék, hanem vertikálisan folytatódik. a könnyű és vékony monofil zsinórba, és ellehetetleníti
Ezek után csak idő kérdése volt, hogy a drop shot, mi- a finom rezgések átadását. Végül pedig hadd mondjuk el
kor fogja meghódítani a sekélyebb vizeket is. A módszer azt is, hogy bármennyire is óvatos és lassú a csali vezetés,
vertikális előnyei, horizontális síkon is sikeresen igazolód- bármennyire is hosszúak a bot spiccéből leadott pumpá-
ni látszottak, még olyan vizeken is, ahol az átlagmélység lások, a hagyományos gumihalas technika finomítását, a
alig volt több egy méternél. A meghorgászandó mélység csalivezetés szüneteltetését nem lehet a végtelenségig
csökkenésével egy időben növelni kellett a dobások tá- fokozni. Nagyon sokszor azonban a süllő viselkedése,
volságát is. Míg a nyolc méter mélységű vizeken, ahol szeszélyes táplálkozási szokásai, megkövetelik ezen aka-
a horgász kis távolságról is megfelelően tudta vezetni dály leküzdését. Azonban a Drop shot módszer horizon-
a csalit, addig a kis vízmélységek esetében, távolról és tális alkalmazása mindezt lehetővé teszi.
nagy dobásokkal kell meghorgászni a kijelölt helyet. Vé- A Drop shot módszerhez rövid szárú, széles öblű horgo-
gül egy olyan módszerhez lyukadunk ki, amely kívülről kat használnak, akár a pontyhorgászat esetében, viszont
nagyban hasonlít a hagyományos gumihalas módszer- a nehézvíz alatti körülmények, a zord fenékviszonyok, a
hez, de valójában mégis más. Gyakorlatilag egy olyan végszereléken kisebb változtatásokat követelnek meg. Az
csalivezetési technikáról van szó, amelyet a botspicc offset horgok használatával, amelyek valósággal megbúj-
enyhe vertikális mozgatásával irányítunk, kis amplitúdó- nak a gumihal testében, lehetővé vált e helyek meghor-
jú rezgéseket keltve, mindvégig mérsékelten feszes zsi- gászása is. Mindkét horogtípust palomar csomóval kötik,
nórtartással. Most pedig képzeljük el úgy ezt a jól ismert ez teszi lehetővé a csali merőleges állását a zsinóron.
módszert, hogy csak annyira emeljük a bot spiccét, hogy Én a süllő horgászatára használt Drop shot módszerhez
a végólom mozdulatlanul a fenéken maradjon és csak a egy 90 fokban hajtott jig horgot ajánlok, amely kiválóan
műcsali végezzen mozgást. Végül egy erősebb emeléssel bevált e halfaj horgászatánál. Vegyünk tehát egy horgot,
feszítsük meg a zsinórt és állítsuk meg a csali mozgását. amelynek még nincs kiöntve a feje és a karikánál csípőfo-
13