Page 16 - junius
P. 16
GYERMEKNAPI
HORGÁSZVERSENY
www.horgaszkalandok.hu
Nemesnádudvar 2024
Akik velem együtt a nyolcvanas években voltak gyerekek, fák ágai. Aggodalomra mégsem volt ok, hisz az egyesület
azoknak ismerősen csenghet e szülői párbeszéd: tagjai saját, táblával megjelölt hellyel rendelkeznek, így
- Vajon hol lehet a gyerek? Mindjárt lemegy a nap és rendszeresen takarítva vannak a meghorgászandó helyek.
még nincs itthon. A célhalakat és a versenyt tekintve kétféle stratégia
- A nádpeca a garázsban van? tűnhetett előzetesen nyerőnek. Az egyik természetesen
- Nincs. az apróhalazás spiccbottal. Szinte mindenki ezt a mód-
- Akkor semmi baj, horgászni van! szert választotta, ami nem csoda, hisz nagyon sok az ap-
Lássuk be, az elmúlt néhány évtizedben nagyot válto- rócska keszeg a tóban. A másik módszer pedig a pontyo-
zott a világ. Mi suli után minden percünket a szabadban zás, amihez úgy gondolom, bátorság kell, mert lutri. Le-
töltöttük sötétedésig. Ma már nem egyszerű feladat a het, hogy egy kapás sem lesz, de az is lehet, hogy a meg-
gyerkőcöt kiragadni a virtuális világból és lecsalni a víz- akasztott ponty könnyen lelép az akadók „jóvoltából”.
versenyhorgászat össze horgásztársaimmal, hogy hozzunk létre egy olyan engető látvány, fantasztikus érzés, amikor azt látod, hogy
Hozzátenném, hogy az előző évben az alsósok 7 pontyot
partra. Ha mégis sikerül, akkor egy csodálatos világ kapu-
is fogtak.
ja nyílhat meg minden gyermek előtt.
Három órakor dudaszóra elindult a verseny. Szívmel-
Néhány évvel ezelőtt pontosan ezzel a céllal ültünk
a gyermek mögött ott ül egy apuka, egy nagypapa, egy
eseményt, amely remélhetőleg elnyeri a gyermekek tet-
szését és ezáltal sokkal több időd fognak majd tölteni a nagytesó, néhol egy egész család és igyekeznek segíteni a
versenyzőnek. Igazi majálisi hangulat. Amíg az ovisok hor-
természetben.
Ekkor született meg a gyermeknapi horgászverseny gásztak, Bálint kollégámmal és a kilencedikes ifjú horgás-
megrendezésének ötlete. Természetesen céljaink között szal, Ákossal az ajándékokat, az érmeket és a kupákat ren-
szerepelt, hogy minél több ajándékot adhassunk a gyer- dezgettük. Zsúfolásig megtelt a hat méter hosszú asztal
mekeknek, senki ne menjen haza üres kézzel. Hihetetlen, az ajándékokkal. Tessék elképzelni, hogy volt olyan szülő,
de igaz: Néhány nappal az ötlet után első ízben írta ki a aki 70 kg etetőanyagot ajánlott fel!
MOHOSZ-Horgászutánpótlás-nevelési és Oktatási prog- Másfél óra után megérkeztek az óvodások a mérlege-
ram a gyermeknapi verseny pályázatot. Azon nyomban léshez. Elképesztő aranyosak voltak. Hol a mérlegelő áll-
lecsaptunk a lehetőségre. Gyakorlatilag azóta is a MO- ványon csimpaszkodtak, hol a mérlegelő zsákba dugták a
HOSZ-HUNOP a rendezvényünk főtámogatója. fejüket. Ügyesen fogták az apró keszegeket, törpeharcsá-
2024. május 25-én kora délután Nemesnádudvaron, kat. Az eredményhirdetésnél akkora volt az izgalom, hogy
az egyesület taván felpezsdült az élet. Egyesületünk több, több picurka is a cipőm orrán állt. Az ajándékok átadása
mint 40 éves történelmében ennyi gyermek még sosem után öröm volt látni a fülig érő gyerekszájakat, a büszke
horgászott egyszerre. A három korcsoportot tekintve 11 szülőket. Ezek azok a pillanatok, amikor a szervezőkkel
óvodás, 17 alsó tagozatos és 9 felső tagozatos általános egymás szemébe nézve azt látjuk, hogy megérte, nagyon
iskolás várta türelmesen, hogy minden versenyzőt re- megérte.
gisztráljunk. A szülőkkel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy Az óvodás dobogósok:
az ovisok másfél, az iskolások pedig 3 órát horgásznak, az 1. Bergmann Nóra 290 g
ovisok egymás mellett fognak horgászni, a sulisok pedig 2. Kovács Dominik 230 g
sorsolással döntik el a helyeket. A szabályok ismertetése 3. Károly Nimród 210 g
után mindenki kihúzta a horgászhelyét, majd a helyek el- Hat órakor véget ért az iskolások versenye, mely nagy
foglalása után felkészültek a startra. csatát hozott. Ez köszönhető annak is, hogy sajnos ponty
Milyen módszerrel volt érdemes készülni? Milyen ha- nem akadt a horogra, pedig a hetedikesek és nyolcadi-
lakra lehetett számítani? Nézzük a tényeket: kosok közül többen is rápróbáltak, így az apróhalak dön-
Az „U” alakú egyik tó fele 30-35 méter széles, váltakozó töttek. Volt belőlük bőven: keszeg, törpeharcsa, sügér,
mélységű 1 métertől 2 méterig. A másik fele keskenyebb naphal, kárász. A mérlegelésnél sokan az asztalt lesték: -
és picit sekélyebb is. Viszont ami az egész tavat jellemzi, Vajon melyik ajándékot fogom én nyerni? - Hű de jó lenne
hogy nehéz pálya. Sűrű töklevél és sulyom, néhol korhadt megnyerni a merítő hálót!
16