Page 27 - junius
P. 27
A közismert környezeti gon-
dokkal küszködő társadalom
szempontjából alapvető érdek-
nek tekinthetjük, hogy a felnö-
vekvő generáció kellő szemlé-
lettel, és erre alapozva megfe-
lelő gyakorlattal közelítse meg a
súlyos helyzetet, annak javítása
érdekében.
Az elméleti és gyakorlati fog-
lalkozások eredményességét
a táborok zárása előtt tartott
versenyen értékeljük, az eltérő
korcsoportok szerint differenci-
ált feladatcsoportok teljesítése
alapján. A tematika kiterjed a
sport-, és szakszerű halászati és
horgászati ismeretekre is, cé-
Délpesti Horgásztó lunk többek között az is, hogy
megfelelő horgászetikával ren-
delkező sporthorgászokat ne-
vezetői sugallták: legyen teljesen nyitott és változ- veljünk, illetve gondoskodjunk a versenyzői utánpót-
tassa nevét Délpesti Horgászegyesületre, ami tükrö- lásról is, amit a későbbiekben ismertetek.
zi a hovatartozást. Ekkor 580 tagot jegyeztünk, és a Létesítményeink és Horgásztavunk: Az alapsza-
nyitottsággal megindult a létszámnövekedés, mely bályban rögzített célok gyakorlatilag a szabadidő kul-
2023 december 31-én 35 296 regisztrált taggal ren- túrált - társadalmilag is hasznos eltöltését, az egészség
delkezik - sajnos különböző okok miatt csak 2 034 fő megőrzését, a betegségek megelőzését szolgálják.
váltott állami horgászjegyet, ebből 281 fő gyermek Feladatunknak tekintjük az ismeretterjesztést, továb-
és ifi horgász - és nemcsak létszámban lett az ország bá családok, a különböző korosztályok együttes sza- horgász egyesületek
egyik legnagyobb Egyesülete. badidő eltöltési lehetőségének biztosítását. Központi
Az ifjúság nevelése: Amikor az ifjúság szóba kerül, célkitűzésünk a természet- és környezetvédelem, az
igencsak elérzékenyülök, hiszen imádom a gyereke- állatvédelem, az élővilág - flóra, fauna - feltételeinek
ket, valóban szívem csücske az ifjúság! A mindenkori biztosítása. Ezeknek a céloknak a megvalósításához ki-
költségvetésünkben kiemelt összegek állnak a gyere- váló lehetőséget nyújtanak létesítményeink, amelyek
kek rendezvényeire. Az Elnökség megkülönböztetett a következők:
figyelmet fordít nevelésükre, az anyagi lehetőségek fi- - Tagjaink kiszolgálása, az egyesületi élethez szük-
gyelembevételével. Ifjúsági és Sport Bizottságunk által séges háttér munkák végzéséhez Pesterzsébeten, egy
a téli hónapokban rendezett filmvetítéseken, vetélke- 62 nm-es iroda áll rendelkezésünkre, ahol vidám és jó
dőkön és előadásokon napjaink
legnagyobb gondjai kerülnek
megvitatásra, neves előadókkal.
Az előadások témáihoz szo-
rosan kapcsolódnak Dömsödön,
illetve csere alapon Németor-
szágban és Csehországban meg-
rendezett ifjúsági horgász, nyel-
vi, környezeti, valamint a bűn
és drog megelőzési táboraink,
valamennyi korosztály számára,
melynek alapvetően az a célja,
hogy elsajátítsák a résztvevők
az ökológia alapvető kérdéseit,
felismerjék a fauna és a flóra a
laikus által is követhető változá-
sait, a káros beavatkozás követ-
kezményeit, napjaink egyik nagy
feladatát a bűn és drog megelő- Dömsödi Tanya, horgászverseny
zését, az egészséges életmódot.
27