Page 30 - junius
P. 30
A legnagyobb elismerés viszont Spanyolországban a
Klubcsapatok világbajnokságán történt, a világbajnok-
ság második fordulója alatt beszélgettünk az egyesület
munkájáról a nemzetközi szövetség akkori főtitkárával,
Dupie úrral, aki a hallottak alapján azt mondta, azt álta-
la ismert egyesületek közül a Délpesti Horgászegyesület
világviszonylatban is az első helyen van, nem tud olyan
klubról, ahonnan a Világ- és Európa bajnokságokon egy
Egyesületből minden csapatban több versenyző lenne.
Ezért az elismerésért viszont érdemes dolgozni.
Sajnos a gazdasági válság egyesületünkre is nega-
Délpest Maver csapat díjazottjai tívan hatott. Tagjaink nagy része a horgászengedély
váltását mellőzte, így a kiesett tagdíj bevétel már nem
tette lehetővé a magas szintű versenyeztetést. Ennek
hiányában a profi versenyzést megszüntettük, és a fel-
szabadult összeget a horgásztó halasítására fordítot-
tuk, ami kiváló fogási lehetőséget és eredményt bizto-
sított a kilátogató horgászok számára.
Az Egyesületnek 1964 óta tagja, 1979-től elnöke
vagyok, így megszámlálhatatlan élményben volt ré-
szem. Abban a szerencsés helyzetben voltam és va-
gyok, hogy tagjaim, munkatársaim és más támogatók
időt és fáradságot nem kímélve egy emberként állt
rendelkezésemre, és végezték az éppen aktuális fel-
adatot, érték el eredményeiket, - ami teljesen vélet-
horgász egyesületek www.horgaszkalandok.hu
lenül éppen az 50 éves jubileum ünnepére csúcsoso-
dott ki - így ezek az eredmények elsősorban nekik kö-
szönhetőek. Kihasználva a lehetőséget itt szeretném
megköszönni minden tagunknak, résztvevőknek azt
az áldozatos munkájukat, amivel ezeket az eredmé-
nyeket elértük.
A 70 éves Egyesület eredményeiről természetesen
Európa Bajnok,
csak dióhéjban lehetett tájékoztatást adni, de ez is
Nagy Attila
igen hálás, szívet melengető feladat volt, és köszönöm
a lehetőséget.
Az Egyesület vezetőjeként bejárt életpálya, mind-
végig a közösségért való munkálkodás, hozzájárult az
horgászati célkitűzések valóra váltásához.
Kitüntetések:
MOHOSZ Horgászsportért, Érdemérem 2005.
CIPS, elismerő oklevele 2004.
Pesterzsébet Sportjáért, Oklevél 2002.
RDHSZ. Horgászsportért Oklevél 2019.
Horgászegyesületek Budapesti Szövetsége Arany-
pikkely, Oklevél 1999.
Serlegek, kupák Pesterzsébetért, Emlékérem 1999.
Dél- Német Horgász Szövetség, Oklevél 1996.
Tájékoztatásul közlöm, hogy megromlott egészségi
állapotom miatt 2024. május 31-i hatállyal lemondtam
elnöki megbízatásomról. Az Egyesület Küldöttköz-
gyűlés 2024. április 01-ei hatállyal, Udvari Zsolt urat
választotta elnöknek. Azt hiszem, hogy ezek az elért
eredmények jó útmutatót nyújtanak az elnök úrnak,
és kívánom, hogy ennél is több sikereket érjen el.
A Délpesti Horgászegyesület Elnöksége nevében:
Magyar, Európa és Világbajnokaink dr. Kárpáti Gábor
elnökségi tag
30