Page 22 - junius
P. 22
a medencében, ahol nevelik őket, beavatkozás
Egy csodálatosan szép nélkül is szaporodnak. Ebben az esetben az
és hatalmas koi ivadékokat nagy valószínűséggel az itt élő ha-
lak mind felfalják, tehát a véletlenszerű „elfa-
julásnak” vajmi kevés esélye van, főleg ha még
a növényzet is szegényes.
A kiválasztott és szaporításra alkalmas fel-
nőtt példányokat elszeparálják a többitől, pá-
rosával külön medencékben tartják, egészen
az ikrák letevéséig. Ezekben a medencékben
egy szintetikus anyagból kifejlesztett aljzatot
képeznek, melyre a nőstény lerakja ikráit. Ezt
követően a megtermékenyített ikrával teli alj-
zatokat kiemelik és külön, jól fertőtlenített,
biztonságos medencékben tárolják.
A szaporítás kezdeményezhető hormoná-
lis stimulálás útján is. Az erre alkalmas példá-
nyokat „megfejik”, majd mesterséges módon
megtermékenyítik, ezzel csökkentve az elhullás
mértékét is.
A közép- és nyugat európai horgásztavak-
ba telepített koik, hasonlóképpen viselked-
nek és azonos táplálékigénnyel rendelkez-
nek, mint közönséges rokonaik. Példányaik
hozzácsapódnak a többi pontybandákhoz és
együtt élnek velük, viszont rikító és szembe-
pontyhorgászat www.horgaszkalandok.hu
tűnő színezetük miatt, könnyebb zsákmányaik
a ragadozóhalaknak, madaraknak, vidráknak.
Azonban a felnőtt kort elérve, nem marad el-
lenségük.
Az utóbbi években a koi pontyok a horgász-
tavak üde színfoltjai lettek, segítségükkel a tó-
4,5 kilogrammos példány kukoricára
tulajdonosok könnyebben tavaikra tudják csa-
logatni a horgászokat, így tehát egyértelmű,
Rendszerint azok a halak, melyek nem szaporodnak, hogy a horgásztatás nagy üzletágában, rájuk is szükség
azok hosszabb életűek. A felnőtt példányok hossza 60- van.
90 centiméter között ingadozik, tömegük 5-12 kilog- László Attila
ramm. A ritka számba menő példányok elérhetik a 20-
25 kilogrammos tömeget is, de
Japánban jegyeztek már rekord, Ez meg bojlira jött
45 kilogrammos példányokat is.
Két példányról van szó, melyek
azonos súlyúak, de az egyik 153
centiméter (!), ezt tartják a világ
legnagyobb koi pontyának, a
másik valamivel rövidebb, 125
centiméter.
A medence mérete, a szel-
lőztetés és a táplálás szakszerű
mozzanatai már ivadék koruk-
ban befolyásolják a hal további
fejlődését. A szakszerű tenyész-
téssel természetesen azok a
szakemberek foglalkoznak, akik
jártasak a szelektálásban és is-
merik a standardizált színsémá-
kat, amelyekhez tartaniuk kell
magukat. Természetesen meg-
történhet, hogy a halak abban
22