Page 20 - szeptember
P. 20

Legyezés
        Legyezés








        sötétben
        sötétben
         www.horgaszkalandok.hu










        Pisztráng,  pénzes  pér,  lazac..  és  folytathatnánk  szintén nem tudunk befolyásolni. Fenti indokok tehát
        a felsorolást, ezek azok a halak, melyek elsőként  megkövetelik tőlünk, hogy célirányosan horgásszunk.
        eszébe jutnak a legyezés szó hallatán az emberek-       A szezont nyithatná a csuka, de mivel környékünkön
        nek, mivel az általános szakirodalmak  gyakorlati-    tudomásom szerint nincs számottevő csukás víz, ezért
        lag ennyiben korlátozzák az e módszerrel fogható  ennek gyakorlását mellőzöm. Pedig kezdeti fellángolá-
        halakat. Ha engem kérdeznek, azt mondom: Jász,  somban még arra is rászántam magam, hogy a direkt
        süllő, balin. Ugyanis környékünkön ezek a halak  erre a célra vásárolt 10-es zsinórosztályú felszereléssel
        foghatók igen eredményesen legyezve.                  fagyasztottam a gyűrűimet és testemet a jeges vízben
                                                              eredménytelenül. Egy valamire való csukámat is nyá-
        Mivel  igen  elkötelezett  vagyok  a  műlegyezés  iránt,  ron este 10 órakor fogtam, mely 83 cm-es volt.
        ezért  gyakorlatilag  minden  trükköt  megpróbáltam     A hideg víz és a tilalmi idők feloldásának várása a
        azért, hogy ne csak elméleti szinten élvezhessem az al-  légykötő satu mellé kényszerít engem is a téli, tavaszi
     legyezőhorgászat  tapasztalataimat pedig immár nem csak a környék vi-  kat  domolykókra  és  pisztrángokra  szánom,  mert  itt-
        földi vizeken kedvenc horgászmódszeremet. A kitartó  hónapokban, de a hóolvadás levonulását követő tisz-
        próbálkozások meghozták a várva várt gyümölcsöt. A  ta patakok felcsalnak a hegyekbe. Az első suhintáso-


        zein tudom kamatoztatni. Mostanra el tudom dönteni  honi halaim kapókedve még messze jár a nyáritól. A
                                                              már említett júliusi tiszavirágzást megelőző időszak az,
        az adott évszak, napszak és a vízállások figyelembevé-
        telével, hogy mikor milyen halra érdemes menni, és azt  melyre már érdemes komolyabban odafigyelni. Ez idő-
        is, hogy egyáltalán érdemes-e próbálkozni.
                                                              Szerencsés esetben akár három héttel is megelőzheti
           Az utóbbi felvetés talán az egyik legfontosabb. Sok-
                                                              a virágzást, mely idő alatt a jászkeszegek nagy része ki-
        szor tudomásul kell venni, hogy nincs értelme felesle-  ben változó lehet, erősen függ a víz hőmérsékletétől.
        gesen dobálni a legyezőzsinórt. Persze a logika felett  húzódik a partmenti zónákba. A jelenség sötétben iga-
        gyakran győzedelmeskedik a vágyakozás, ilyenkor nagy  zán erőteljes, ilyenkor minden óvatosságukat elvesztik
        lelkesedéssel indulunk neki a napnak, majd szomorúan  a halak, és az éj leple alatt nyugodtan csipegetik a kö-
        vesszük tudomásul az eredménytelenséget.              vezést, illetve az agyagos partot. Kedvező vízállás ese-
           A műlegyezés eredményessége nagyon erősen függ  tén nagyot lehet ilyenkor aratni egyszerű testes ned-
        attól, hogy mennyire alaposan tudjuk észrevenni a ter-  ves legyekkel.
        mészetben, szűkebben a vizek környezetében zajlódó      Ne  lepődjön  meg  senki  azon,  hogy  lehet  legyezni
        jelenségeket. Ez lehet egyszerűen egy rablás, burvány,  sötétben  is.  Természetesen  nem  kezdőknek  ajánlott
        szedés, de éppen a mozdulatlan felszín is, vagy esetleg  időtöltés,  nekik  inkább  a  rövid  pirkadat  illetve  szür-
        az ívó halak násztánca. Mondhatom azt is, hogy hiá-   kület  ajánlott  igaz  kisebb  eredménnyel  kecsegtetve.
        ba tudom, hogy a tiszavirág általában július közepén  Megmerem kockáztatni, hogy ideális esetben több hal
        repül, ha a vízállás és a hőmérséklet miatt ez esetleg  fogható így, mint rajzáskor.
        el fog tolódni, a megadott időben nem leszek eredmé-    De ha már a rajzásnál tartok annál szebb látvány ke-
        nyes felszínen táncoltatott kérész utánzattal. A termé-  vés van az életben. Amikor a halak tömegesen jelennek
        szet törvényszerűségeire tehát érdemes odafigyelni.   meg az úszó tetemek, vagy a még felszínen virgoncko-
           Tudomásul kell azt is venni, hogy vannak fizikai kor-  dó élő kérészek leszippantására, amikor az ember tes-
        látok, melyeket nem tudunk átlépni. Ilyen dolog példá-  tét ellepik a kérészek, és amikor a hím kérész rárepül
        ul a nagyon mély víz fenekére legyet juttatni. A Tiszán  a megtévesztésig hasonló műlégyre. Ez kétségtelenül
        a mély téli vermelőhelyeket lehetetlen meghorgászni  a szárazlegyes horgászat Mekkája, ami szerencsére el-
        még extra gyorsan süllyedő zsinórral sem, mivel a sod-  érhető közelségben van még országhatáron belül is. A
        rás mindenképpen felfelé kényszeríti azt. Természete-  jelenség pedig messzi földről vonz ide látogatókat. Le-
        sen ólommal megoldható volna a probléma, de akkor  gyezés szempontjából egyelőre még nem sokat. Sajnos
        már igencsak eltávolodnánk a legyezéstől. A vizek hő-  a Kánaán nem tart túl sokáig, melynek végeztével a jól-
        foka erősen befolyásolja a halak táplálkozását, melyet  lakott halak visszahúzódnak a meder mélyebb részeire.

    20
   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25