Page 6 - julius

partig követték a szó szoros értelmé-
ben a lábam előtt fordultak vissza, de
bekapni műcsalimat nem voltak haj-
landók, bármilyen rapszodikusan moz-
gattam is azt. Nem hatott rájuk sem a
lassítás, sem a megugrasztás, sem az
emelés, sem a süllyesztés, sőt, még
www.horgaszkalandok.hu
a twiszter oldal irányokban történő
meghúzása sem. Végül aztán persze,
hogy a tizedik dobás után megelé-
gelték a velem való játszadozást, már
nem is követték twiszteremet, hanem
eltűntek a mélyebb vizekben, ahol
már nem láthattam őket.
Na, erről ennyit „gondoltam” még
megeresztek néhány dobást a feke-
tesügérek távozási irányába, aztán
kötöm vissza a csukázó-támolygó
villantót, hiszen a csuka eszik, velük
legalább jól elszórakozhatom a bosz-
halazó „előélet” kényelem szeretete tört elő belő- szankodás helyett. Éppen az utolsónak szánt twisz-
le.) De aztán elmagyaráztam neki, hogy ha egy adott teres dobásra lendült kezemben a pergetőbot, a
hínárjukból az ott tanyázó csukákat már kifogtuk, de műcsali még a levegőben volt, mikor kétségbeesett
szeretnénk még folytatni a pergető csukázást, akkor segélykiáltásokat hozott felém a szél. – Csak nem na-
bizony időről időre mindig arrébb kell állnunk néhány gyobb csukát akasztott újonc barátom? – villant át az
feketesügérhorgászat Szerencsére ezt az állításomat sikerült a gyakorlatban nádra fektetve már rohantam is barátomnak segíteni.
agyamon. Csak de! Mindenesetre a vízbe pottyant
hínárjukkal, mert különben nem lesz csuka és a per-
getőhorgászat végül is egy félnomád keresőhorgászat. twisztert ki sem tekertem, hanem pergetőbotomat a
is bebizonyítanom: barátom kérésére bő húsz percet Ilyen az újoncok szerencséje: bő tíz perces huzavona
és néhány kétségbeesett szabadulási kísérlet, vala-
dobáltam abban a hínárjukban rávágás nélkül, ahon-
nan a három csuka már kikerült, de, mihelyst arrébb mint tigrisbukfenc után kereken hat kilós csuka tar-
kóját ragadtam meg. Barátom öröme természetesen
álltunk egy hínárjukkal, két percen belül megvolt a ne-
gyedik, majd újabb két – három perc eltelté-
vel az ötödik csuka is.
A „bizonyítékok” hatására természetesen
barátom is belátta, hogy a pergetőhorgá-
szat csak vándorlással egybekötve működik,
tehát vándoroltunk és dobáltunk tovább ki-
tartóan. Mikor rövid idő leforgása alatt kez-
dő barátom is megfogta élete első villantós
csukáit, úgy döntöttem, hogy most már bát-
ran magára hagyhatom, boldoguljon, ahogy
tud. Különben is, sokkal jobb, ha magától
jön rá bizonyos dolgok nyitjára, mintha va-
laki folyton ott állna a háta mögött, és osztja
az instrukciókat kéretlenül.
Arrébb sétáltam tehát, közben termé-
szetesen árgus szemekkel figyeltem a vizet,
hátha mégis csak feketesügéreket pillantok
meg valahol. És láss csodát! Az egyik folyo-
sóban valóban meg is pillantottam egy szép
feketesügér párt, ahogyan közvetlenül a víz
felszíne alatt békésen napoztak. Lázas izga-
lommal haraptam le a csukázó – támolygó
villantót zsinórom végéről (rossz, fogrongá-
ló módszer, senki ne utánozzon!), és felkö-
töttem egy twisztert. Gondolom, a folytatás
mindenki számára nyilvánvaló: Twisztere-
met a feketesügérek többször is egészen a

6